2010. április 4., vasárnap

2010 Top20 Legvártabb Filmje


Célunk, hogy el tudj igazodni 2010 színes filmválasztéka között. Esetleg ráirányítsuk figyelmedet olyan ígéretes filmekre amik eddig elkerültek. Igyekeztünk főleg az év első feléből választani filmeket, minek egyik fő oka az volt, hogy az őszi/téli szezon terméséről még kevés fogható-szagolható információ lelhető fel ami alapján mérvadó benyomások érhetnének. Ajánlónkat a filmek  promóciója (első sorban trailer), alkotói felé tanusított szimpátiánk, valamint  megérzéseink alakították.  Következzen hát a 20 film amit legjobban várunk 2010ben, sorrendben:


1. Robin Hood


Ridley Scott újabb kosztümös eposza nem csak pátosszal gazdagon átitatott történelmi tabló lesz, de egy újabb nézőpontba is helyezi a Sherwood-i  erdő hősét. Realisztikus, de korán sem dokumentarista. Kissé mocskos, de azért szentimentálisan fennkölt is. Én már a Disney Robin Hoodért is oda voltam gyermekkoromban, és azóta csak dagadt a karakter felé irányuló szeretetem. Azonban az utóbbi években sorra készültek a történelmi filmek mik jobbára meg is buktak a pénztáraknál. Sajnos Sir R. Scott-nak sem sikerült új hullám indító Gladiátora után, még egy kosztümös darabot sikerre vinnie.(Mennyei Királyság). 
 Most mégis újra neki fut, hál istennek lankadatlan odaadással és stílusérzékkel, és elkészíti a tolvajok fejedelmének legújabb értelmezését. Ez eddig a köztudatba Kevin Costnert építette be Kevin Reynolds, a kilencvenes években készült filmjével, mi máig teljes közismertségnek örvend, többek közt  Brian Adams csodálatos számának is köszönhetően.
Most mégis új legenda születhet, a fantasztikus színészi képességeiről már sokszor bizonyosságot adó Russel Crowe tolmácsolásában. A film egyértelműen magasztos eszmékre épít, jól láthatólag magával ragadó és fantasztikus mestermű lesz. Igaz objektív megítélőnek korán sem lehet nevezni, Robin Hood , és Ridley scott felé tanúsított imádatom miatt. De aki nem hiszi, nézze meg a trailert.
Megjelenés: Május 13.




2. Inception


Christopher Nolan következő filmjéről nem sokat tudni. DiCaprio-t megnyerte főszereplőnek, és a rendezés mellett a forgatókönyvet is Nolan jegyzi, miről eddig annyi szivárgott ki hogy álmokkal kereskednek a jövőben. De még igazán semmi nem biztos. Scifi lesz, és a rendezőtől megszokható érzelmi, és értelmi intelligenciával fogja elmesélni a történetet, mi ismét egy trükkös puzzle lesz. Előző nagy mester műve a két bőregér film között a The Prestige volt. Most ismét nagyot készül robbantani, ami valószínűleg sikeres lesz, mivel azon kevés rendezők egyike aki szellemiségével képes megnyeri a kritikusokat is, de magával ragadó tálalásával a nézőket is. Az már csak hab a tortán hogy Ellen Page is játszik benne, akit nagyon szeretünk. Dicaprio egy interjúba elárulta hogy nagyon jól megírt és fantasztikus vizuális élményt nyújtó film lesz az Inception, habár töredelmesen bevallotta azt is, hogy amíg a kész fimet nem tudja megnézni ő maga sincs egészen képben a történetet illetően. Itt található az előzetes, ami bár nagyon keveset sejtet, de annál többet ígér.: Magyar feliratos trailer
Megjelenés: Július




3. The Last Airbender


M. Night Shyamalan interpretálásában nézhetjük meg a rajzfilm szerető körökben már kultikus státuszba jutott Avatar- The Last Airbender film változatát. A jelek szerint az első évadot fogja magába foglalni a film ezzel sejtetve a trilógia eljövetelét.( Tekintve hogy három évad van.) Több okból is bátor film lesz a TLA, mivel fentebb említett kosztümös filmek mellett, az ifjúsági Fantasy filmek sem élték sikeres szeánszukat az elmúlt évtizedben. Sokan a folytatásaikat sem tudták megélni úgy tűntek el az érdektelenség posványában.
Másod okból egy közszeretetből kitagadott rendező gyerek Shyamalan, ki bár gyönyörű filmjeivel ajándékozta meg rajongóit, sokan máig neheztelnek rá, amiért nem csinál több Hitchock kópiát a Hatodik Érzék után. Mi persze inkább szeretjük őt és biztatjuk, mert nem akarjuk hogy elvesszen a nagy forgatagba, ezért is tartjuk fontos filmnek az Airbendert. Fantasztikus, magával ragadó és borzasztó magasságokig felépített sorozat volt, mi most egy kreatív látásmódjáról híres igazi nagy mesélőt kapott lehetőséget hogy a nagy közönség elé táruljon. A történetbe nem igazán másznék bele mert úgy érzem minden film szerető embernek meg kell néznie a sorozatot is. Maradjunk annyiban hogy a négy elemi erő köré épülnek birodalmak, és azok viszályos harca formálja a világuk történelmét, központban egy Avatar nevű entitással(jelen esetben egy kisfiú) aki az egyensúlyért felelős. A látványában bődületesen kreatív és magával ragadó sorozat, amúgy is ordított a filmes adaptációért és Shyamalannél jobb választást el sem tudnék képzelni, mivel  gyermeki lelkülettel tud mindig mesélni a szeretetről és félelemről. És mi annyira szeretjük mindig hallgatni. 
Ízelítő: Trailer
Megjelenés: Július 29.




4. Les aventures extraordinaires d'Adèle Blanc-Sec


Luc Besson visszatér. Végre nem Minimoys-os marhasággal, hanem egy rendes filmmel. Bár nem sokan tudják hogy az Ötödik Elem óta volt már egy munkája a mesternek (Angel-A), mégis ez a  film számít majd a nemzetközi visszatérésnek. Fantasy, kaland, horror egyben.
 A történet szerint (aminek alapja az azonos címmel készült francia képregény) Adèle Blanc-Sec amolyan Lara Crofthoz hasonló kincsvadász azzal a különbséggel, hogy ő eredetileg riporter. Elég elszánt hozzá, hogy akár egy afrikai kitérőt is tegyen ha az ügy kivizsgálása azt kívánja.
Amiért igencsak előkelő helyen szerepel a várólistánkon azt a Luc Bessonba vetett hitünknek és a trailer magával ragadó és fantáziadús látványának köszönheti. Trailer erre.
Megjelenés: Bizonytalan, Európai: Április közepe




5. The A-Team


A 80as évek sorozatának remake-je nem sok jóval kecsegtetett mikor még ötletként pattant ki az álomgyár egyik épületéből. Pláne hogy személy szerint  a legapróbb szimpátiát sem tápláltam a sorozat iránt. Ám a rendező - kinek a Smonkin'Aces című filmet is köszönhetjük - megragadta a sorozat soha nem létezett tökeit, és olyan stílussal remakelte ami minden volt, csak nem következetes vagy várható. A trailer mondhatni megtekintése után rendesen helyben hagyott.
Vicces, stílusos, izgalmas, látványos, cool. Liam Neeson pedig mint Hannibal egészen lehengerlő. Annyira rendben van egyszerűen hogy itt a helye a lista elején. Trailer erre.
Megjelenés: Augusztus 12.




6. Expedebles


Van egy generáció akik az évezredforduló óta könnybe lábadt szemekkel sírják vissza a 80as-90es évek akciófilmjeit. Sokáig érhetett minket a vád, hogy csak a nosztalgia és az emlékek szépítik meg ezeket a filmeket, de Sly 2008ban elkészítette a John Rambo-t ami ferde tükröt tartott a mai akciófilmek elé és igazolta, hogy bizony-bizony az utóbbi 8-10 évben az akciófilmek igencsak megváltoztak.
Valószínűleg őt is váratlanul érte a felismerés, hogy a filmes világban egy ilyen tátongó űrre bukkant amit most korrigálni szeretne az Expendeblessel. Az A és B kategóriás akciósztárokat egy filmbe pakolva (sajnos Van Damme mindenféle okok miatt nem vállalta) egy igencsak nagyszabású nosztalgia mozit várhatunk. A Sly rendezésével kapcsolatosan meg  Rocky Balboa és a John Rambo után kétségeink se nagyon maradtak a filmélményt illetően.

Trailer erre.
Megjelenés: Augusztus 19.




7. Predators


Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Magyarországnak, és főleg Antal Nimródnak hogy megrendezheti a Predator legújabb, szám szerint harmadik részét. Főszerepben Adrien Brody, produceri székben Robert Rodriguez, kamera mögött Pados Gyula. Valószínűleg nem a nívós fordulatai, vagy egyedi karakterek okán lesz közszeretett film, mint inkább a reklámban sejtető hangulatos tuffulás miatt. Bár a mindig is magasabb színvonalú Alien franchise is bukóban van, a Predatornak sem tett jót az elbaltázott második rész, és a katasztrofális AVP filmek. Így hát itt a nagy visszatérés ideje. Reméljük hogy a Kontroll tehetséges direktora, végre nagyobb szabad kezet kap Rodrigueztől, mint az elmúlt két bérmunka filmjei alatt (Elhagyott szoba, Szállítmány). 
Az újabb rész történetéről annyit érdemes tudni hogy már nem a földön játszódik, hanem a "Ragadozók" bolygóján. Szép kamera szűrők, sok ammo, és végre kapunk egy kis idegen bolygós élővilágot is. A Predatorok "vadászkutyáiról" nem is beszélve. 
Trailer erre.
Megjelenés: Július közepe




8. Tron Legacy


Steven Lisberger 1982-es klasszikusa egy vérbeli technológiailag innovatív sci-fi volt. A fény csóvát sövényként maguk után húzó motorok legendává éltek, ami köszönhető a több játékadaptációnak is. Hosszú idő telt el a folytatásig, mit végül a Disney látott el anyagi támogatásával. Ez feltételez némi jogos félelmetis persze, de a látvány miatt mindenképp bízunk benne hogy egy igazán élvezetes és szemet gyönyörködtető pop-corn film lesz. Magyar feliratos trailer erre.
Megjelenés: December közepe






9. Wall Street: Money Never Sleeps


Oliver Stone. Az ember aki tíz évvel ezelőtt elárulta rajongóit és homlokegyenest más irányt kezdett követni mint előtte. Az egykoron rebellis filmes igyekezett magát olyan mélyre elásni ahonnét már nem nagyon látszódott kiút. Most végre úgy néz ki van remény. A Wall Street Stone egyik legnagyobb sikere volt a 80as években. A második rész ott fojtatja a storyt ahol az előző abbahagyta, leszámítva azt, hogy közben eltelt húsz év. Reméljük Gordon és Stone is állni fogja a próbát.  Minden esetre mi nagy reményeket fűzünk hozzájuk és szerencsére a trailer is  arra enged következtetni, hogy nem hiába.
Megjelenés: Szeptember 09.




10. Knight and day


A magyar fordításban már korán sem olyan vicces "Éjjel nappal lovag" ígéretes akció vígjáték lesz. Tom Cruise ismételt bravúros visszatérése. Egy kis M:I paródiát is kiérezni belőle, de önmagában is tökéletes megállja majd a helyét. Még Cameron Diaz sem zavar, pedig rendszerint szokott. Akármennyire is igyekszik Tom Cruise a médiában nevetségessé tenni magát, azt mégsem tagadhatjuk le, hogy pár kilengést leszámítva (M:I-3) egyre jobb filmekhez adja a nevét. Az előzetesek alapján a Knight and day is ezeknek a filmeknek a sorát fogja gazdagítani.  
Trailer erre.
Megjelenés: Július




11. Tangled


A Walt Disney igazi visszatérése lehet, nem csak a klasszikus animációhoz, de önmagukhoz is. A koncepció igazán nagyszerű, mert ötvözni próbálják majd a kézi rajzolást az animáció nyújtotta tér ábrázolással, ez eddig általuk nem használt módon. Sajnos még nagyon kevés információ jött ki róla, annyit tudni hogy Rapunzel történetét fogják elmesélni a maguk klasszikus, humorral finoman fűszerezett módján. Nagyon nagy reményeket táplálunk a project felé. Teaser erre.
Megjelenés: December








12. A Single Man


Tom Ford első filmje a Single Man. Azt viszont senki ne gondolja, hogy ő is egy újabb jöttment első filmes aki most szabadult az akadémiáról. Tom Ford a világ egyik  legnagyobb élő divattervezője aki - miután elindította saját divatmárkáját - kedvtelésből belekóstolt kicsit a filmezésbe is. Részünkről az év egyik legjobban várt filmjének tartjuk a Single Man-t,  mivel a 60as években játszódó meleg egyetemi tanár története önmagában is izgalmas, de várhatóan ez csak a kerete annak a vászonnak amire Ford lefestheti a tökéletesen stylish világ képét. Egy kis ízelítő gyanánt erre található a tavalyi év egyik legjobb trailere.
Megjelenés: Bizonytalan




13. Prince of Persia


Több mint tíz év után újra a játékosok kollektív tudatába férkőzött a Prince of Persia a 2003-as remaknek (és az azt követő három folytatásnak) köszönhetően. A PoP gyönyörű világa szinte ordított a megfilmesítésért és Jerry Bruckheimer producer (Karib Tenger kalózai, Armageddon...) vette is a lapot. Ahogyan a Karib esetében, itt is a Disneyvel karöltve látják el a produceri feladatokat Mike Newell rendező felett. Ahogy ismerjük Jerry Bruckheimert, elég szorosan tartja a pórázt Mike nyaka körül így várhatóan a film magasan túl fogja szárnyalni a rendező előző filmjét a Harry Potter és a Tűz Serlegét. (ami szerintünk nem túl nagy kihívás). Magyar feliratos trailer.
Megjelenés: Május 27.




14. Toy Story 3


Már 15 éve annak, hogy az első Toy Story film meghódította a világot és ezzel megkezdődött a Pixar elképesztő menetelése az animációs film iparban. A második rész nagyon jól felvette a ritmust és még magasabbra emelte a stúdió renoméját. Ennek tükrében nagy kihívás előtt áll a harmadik rész és mi bízunk benne hogy be tudja váltani a hozzá fűzött reményeket. Az egyetlen tényező ami aggodalomra adhat okot az az, hogy a rendező székben John Lasseter (Toy Story 1-2) helyett Lee Unkrich ül aki olyan projektekért felelős mint a  Szörny Rt. és a Némó nyomában. Mindenki ítélje meg maga, hogy ez jó vagy rossz hír.
Kedvcsináló trailer erre.
Megjelenés: Június 17.




15. Iron man 2


Aki szerette az első részt, ezért halmozottan rajongani fog. Aki nem, annak esélyes hogy most megkedveli. Miért? Mert végre van egy, pontosítok két nagyszerű és stílusos gonosz is. Valamint Robert D. Jr. kap egy szintúgy acél borításos társat. És itt el is érkeztem a lényegig: sokkal több poén, sokkal több akció, sokkal szebb látvány, sokkal több popcorn...... Nem igazán árul zsákbamacskát a film, így azt hiszem mindenki előre el tudja dönteni érdekli e az Iron Man 2. Trailer itt.
Megjelenés: Április 29.






16. Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I


A sikeres HP széria utolsó könyvét két külön filmben interpretáló Warner Brothers most is a jól bevált David Yatesre bízta a projekt dirigálását. Yates első HP filmje a Főnix rendje volt, ami kifejezetten felüdülés volt a   széria mélyrepülése után (Tűz Serlege). Yates belecsempészte a HP világába erős vizuális látásmódját is amit a hatodik részre feltehetőleg csak még tovább csiszolgatott. Az hogy ez mennyire tett jót a HP filmeknek arról véget nem érő viták folynak. Minden esetre mindenki tudja mire számíthat az előző két rész tükrében, mi bizakodóan várjuk.
Magyar feliratos trailer.
Megjelenés: November 19.




17. The Ghost Writer


Roman Polanski öt év után tért vissza a játékfilmekhez és rögtön egy izgalmas politikai thrillerel rukkol elő. Nekünk ez duplán ok az örömre, ugyanis nagyon szeretjük Polanskit, a rendezőt akinek köszönhetően már jó pár borzongós és mesterien megkomponált filmélményt köszönhetünk. Ezen felül a politikai thrillerek sorsa az utóbbi években igencsak mostoha, így reményekkel telve állunk neki minden versenyzőnek. Szerencsére a filmet be tudta fejezni letartoztatása előtt, az utómunkálatokat meg elvégezhette felügyelet mellett. Így Pierce Brosnan és Ewan McGregor főszereplésével és Roman Polanski "oldschool" rendezésével a csalódási faktor igen csak alacsony.

Megjelenés: Június 3.



18. Kick-Ass


A Kick-Assel nagyon biztosra megy az MTV. Kezdve azzal, hogy a mindig nyerő szuperhős témára helyezi új filmjét - ami maga is egy képregény adaptáció - majd jihadként tarol végig a web2 minden fegyverével a neten, hogy még véletlenül se kerülje el  figyelmünket a promo. A szinte már arcbamászó kampányának köszönhetően eleinte nem is tanúsítottunk nagy érdeklődést a film iránt.  Ezen az sem javított sokat, hogy  a film  trailereit megtekintettünk , mivel úgy tűnt ez egy kőkemény - a Napoleon Dynamite óta újra divatba jövő - lúzer film lesz. Aztán mi is kezdtünk meglágyulni mikor kicsit jobban utánanézve felfedeztük, hogy a rendezői székben az a Matthew Vaughn ül aki a Torta és Csillagpor című fantasztikus filmekkel már bizonyított. Aztán az is a segítségünkre volt, hogy a Nagy-Britanniában már futó film igen csak jó visszhangnak örvend mint a kritikusok, mind a nézők részéről. Várjuk a legjobbakat, trailer erre.
Megjelenés: Június 17. Európában: Április közepe



19. The Good Heart


Két főszereplője Brian Cox (A Trick 'r Treat emlékezetes zsémbes öregúrja) és az egyik legtehetségesebbnek tartott ifjú titán: Paul Dano (There Will Be Blood, Little Miss Sunshine). Kapcsolatuk igencsak érdekesen kezdődik egy kórház betegszobájában ahol a fiatal fiú öngyilkosággi kísérlete, a krimó tulajdonos öreg meg mérhetetlen dohány és alkohol fogyasztása miatt került. Apa fia kapcsolat alakul ki köztük és a kórházból való eltávozás után a halálra váró öreg úgy dönt kitanítja a fiút a pultos munka csínjára, binjára. Igazán üdítő drámának ígérkezik ami ugyan nem fogja robbantani a mozi kaszákat, de mind a mozi fanatikusoknak, mind a mainstreamektől elforduló független filmek kedvelőinek igazi csemege lesz a The Good Heart.  Trailer erre.
Megjelenés: Bizonytalan




20. Splice


A végére spóroltunk helyet egy ígéretes horrornak is. A bioetika kérdéseit feszegető Splice, Guillermo Del Toro produceri felügyelete mellett készül. Főszerepben Adrien Brody és Sarah Polley akit a magyar nézők főleg a Váratlan utazás Sara Stanleyjeként ismerhetnek (szőke kislány a sok gyerek között) valamint a GO című filmből. Nem véletlenül csak a 20. helyre került a film, mivel témájában és műfajában is sok a bizonytalan tényező. Nem várunk nagy drámát, de reméljük behatóbban fognak foglalkozni a genetikai kísérletek kérdéséről és nem "erre csörög a dió, arra meg a mogyoróval" fogják kitölteni a több mint másfél órás játékidőt. Minden esetre a trailer ígéretesnek tűnik.
Megjelenés: Június




20+1. Legend of the Guardians





A Legend of the Guardians a bónusz film. Elsősorban azért nem került be a top20ba mert borzasztóan rossz promóciója van. Tény hogy az animáció kifejezetten szép, de a film önmagában hidegen hagyna minket ha a rendezői székben nem Zack Snyder ülne. Az a Zack Snyder akit megkedveltünk a Holtak hajnalával, megszerettünk a 300al és a szívünkbe zártuk a Watchmennel. Úgy gondoljuk, hogy az első trailer alapján nem érdemli meg a helyét a top20ban, de mindenképp érdemes lesz odafigyelni erre a filmre is.
Magyar feliratos trailer erre.
Megjelenés: Szeptember-Október



Reméljük elértük a célunk és találtál olyat ami felkeltette az érdeklődésedet vagy kaptál valami új információt egy már előre kiszemelt filmről. Ha esetleg szerinted a 20-as listánk nem tartalmaz egy-egy olyan produkciót amit te is nagyon vársz, írd meg a kommentek között.


Magyar feliratos trailereket köszönjük a Pöcök feliratmühelynek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése