Az elmúlt évtized vígjáték KIVONAT-a.

Mike Judge , a Hivatali Patkányok (1999) rendezőjének új nagy dobását már tizenegy éve várjuk, mivel a kilencvenes évek kultusz vígjátéka a mai napig garantált nevetést nyújt minden kikapcsolódni vágyó embernek. Esetlen karakterei, és a hétköznapok rendszere ellen fellázadó átlagpolgár hősein keresztül olyan problémákból csavarta ki a humor legjavát, ami a gondosan berendezkedett amerikai társadalom szerves mindennapjait, és megszokásait teszik ki. Munkahely, család, szórakozás, kötelességek. A repetitív ébredések azokra a napokra amik kísértetiesen hasonlítanak egymásra, és a mindennapos cselekedetek amiknek a fele már csak reflex jószerivel.
A Kivonat című film, sokat váratott folytatása a fentebb emlegetett, azóta sokat idézett és hivatkozott  vígjátéknak. Természetesen csak szellemiségében nevezhető folytatásnak mivel a szereplőket, magukat nem, ám a helyzetet (kis ember a nagy rendszerben) átörökítette egy másik közegbe. Egy gyár a helyszín, dolgozóival, főnökeivel együtt. Kis részben sem fogok kitérni a történetre, mert humorához hasonlatosan a történet is magában rejti a spontaneitás hatását.

Csak úgy gördülnek az események, és az egymás gerjesztő szituációk. A fő humor forrás azonban ismételten a karakterekben bújik meg, akik halmozottan fel lettek díszítve megannyi emberi erénytelenséggel. Egy rakás buggyant, akik nem festenek jó képet az amerikai társadalomról, de akik nagyon is a való világból lettek kikeverve.

Magas színvonalú humorával a film különlegességnek számít a jelenlegi piacon. Régóta nem nevettem ennyit filmen, és ennek okán komoly gondolkozóba estem, azt illetően hogy mikor is élveztem utoljára úgy igazán vígjátékot. Konkrétan ami eszembe jut az a Kecskebűvölők, amit nagyon élveztem, főként a színészi játéknak köszönhetően. Aztán eszembe jutott a Zombieland című film is, amin mint nagy zombifilm fanatikus borzasztó sokat nevettem. És végül talán az Égetendő Bizonyíték. Az igazán Coen humor volt - amire mindig is vevő voltam - annak is a kiélezet fekete fajtája. Ez nem sok film, főleg azon tekintetből, hogy milyen sok vígjáték készül egy évben. 

Vegyük alapul az elmúlt évtizedet. A kilencvenes évekkel olyan korszakot zártunk ami meghatározó volt a műfaj szempontjából. Gondoljunk csak vissza a Zucker-Abrams filmekre. (Airplane, Top Secret, Csupasz Pisztoly, Nagy Durranás...) De teljesség igénye nélkül felidézhetjük a legkülönbözőbb vígjáték klasszikusokat, Mel Brooks Űrgolyhók-jától a Filofax-ig. És végül a romantikus vígjátékok jöttek el a 80as éveg végén - 90es évek elején, hogy kellemes humorukkal köszöntség az új évtizedet. Olyan maradandó alkotásokat termelt ki ez az időszak mint az Idétlen időkig, Aludja csak, én álmodom, Szép kis Nap... és a listát még írhatnánk egy ideig.

Azt hiszem itt Meg Ryan neve a legdominánsabb, aki már-már ikonjává vált a műfajnak a 90es éveg végére. Azonban 2010-től visszatekintve az elmúlt tíz évre, komoly hiányom van a komédiákat tekintve. A romantikus filmek, ahogy szépen átkúsztak a 2000-es évekbe, diszharmonikus párkapcsolat filmekbe torkoltak. 

Lúzer filmekbe. Béna srác, szexi csaj. Átlagosabb, úgynevezett "életszerűbb" karakterek, és a csetlő-botló bénázásaikból eredő helyzetkomikumok. Megérkeztek a Pite filmek. A paródia szó is kapott egy pejoratív értelmet a Wayans testvérek Scary Movie című alkotásukkal. Az első filmből mára egy egész franchise nőtt ki amin keresztül egy generáció már máshogy értelmezi a paródia műfaját. Főleg a mértéktelen számmal halmozott degenerált amerikai zsáner paródia filmekre gondolok (Bazi nagy film, Csajozós...) és a lassan közízlésbe ivódó toalett humorra.

Az első ondó-poén, intim szőrzet komikum, vagy obszcén szópárbaj teljesen átszakította a tabu fogalmát. Olyan dolgokon kezdett nevetni a nagyközönség ami előtte csak egy szűk réteg humor forrása volt. Pont az effajta humor elharapódzására kívánta felhívni figyelmünket Mike Judge 2006-os filmjével, az Idiocracy-val. A film szerinti jövőben már csak olyan poénokon képes röhögni a néző aminek van valami szexuális töltete vagy valaki porul jár (lehetőleg meg is sérül). A félkomoly utópisztikus mű nem próbálta megtéríteni a közönséget bár keserű befejezése nyomatékosította üzenetét. 

A szerencsétlen amerikai srác, aki született vesztes (Peter Parker komplexus) ikonná vált a műfajban, ezzel teret adva olyan alkotók számára mint Judd Apatow. Első sorban produceri segedelmével számos produkcióval gazdagította a műfajt, de pár film megrendezésével lefektette az alapköveket is. Ugyancsak termékeny sztárja volt ezen éveknek Adam Sandler is, aki jó barátjával Rob Schneider-el új színt vittek az ízléstelen humor spektrumába. Következetes azt feltételezni, hogy az én humorom prűd ennyi film után, de inkább nevezem magam felvállaltan konzervatívnak ilyen téren. Az évtized váltásával munkában nem lustuló Kevin Smith is kissé megváltozott. Tett egy kitérőt a (magához képest) komolyabb filmek világába (Apja lánya), majd igyekezett több-kevesebb sikerrel felzárkózni a 21. századi komédia trendhez. A Zack és Miri pornót forgat a pozitív csalódások sorát gazdagította, amiket videotékákból szereztem olyan alkotások megtekintésével mint Ízlésficam vagy Felvéve. 

Hagy jegyezzek még meg olyan filmeket - a teljesség igénye nélkül - mint a Tapló Télapó,  Haláli Hullák Hajnala, Vaskabátok, Trópusi Vihar, Kiss Kiss Bang Bang. Ezek nagyon kellemes könnycsorgató vígjátékok voltak, tanú kövei annak hogy lehet egy vígjáték jó, fiatal vesztesek, szexi csajok, és ejakulációval kapcsolatos poénok nélkül is. A Kivonat nagyszerű másfél órát fog okozni, legfőképp azoknak, akik hozzánk hasonlóan ki vannak éhezve a színvonalas szórakoztatásra. További rekeszizom tornáért pedig tudom ajánlani a The Big Bang Theory című sorozatot.

Kellemes meglepetések, avagy hogyan folytatnátok az évtized jó vígjátékainak sorolását? Szívesen fogadjuk  véleményeiteket,  ajánlásaitokat.


10/8