NINE avagy A lecsúszott rendezők

Csúnya dolog lecsúszni a létráról. Különösképp akkor ha előtte kifejezetten magasra mászott az ember. Minden elhagyott fok a mélybe, távolabb viszi a lehetőségektől. Kilenc rendezőt gyűjtöttünk össze, akik kevesebb-több munkásságukkal nagy kedvenceinké lettek, majd ezt követően sorra hazudtolták meg a vakon beléjük fektetett bizalmat. Legyen hát a bukott rendezők listája ez, akik váratnak a nagy visszatérésre. Mi pedig bár várunk, egyre kritikusabban tesszük azt...

Tony Scott

Az igazat megvallva sohasem volt nagy kedvencem a fazon. De azt nem vitatom el előle ami az övé, és az a 80as, 90-as évek volt maga. Az éhség, Top Gun, Beverly Hills-i zsaru II., Mint a villám, Az Utolsó cserkész, Tiszta Románc, és a Közellenség. Az emlegetett filmek kivétel nélkül jó filmek, illetve fontos lenyomatai a kornak. Ebben az időszakban abszolút kedvelhető volt Tony, persze nem a bátyja mellett mert akkora árnyékot már akkor sem tudott maga után vetni, de megvoltak a maga dobásai. Azonban a 2000-es évekkel új korszaka köszöntött be. Epilepszia veszélyes hang keverés-vágás, agyon effektezett-szűrözött snittek... Olyan lett mint egy fiatal iskolázott filmes. Mindent be akart vetni, pedig a kevesebb néha több lett volna. Kémjátszma, Tűzben edzett férfi, Domino, Deja Vu, Hajsza a föld alatt (Valamint egy rövidfilm Beat the Devil címmel). Ronggyá színezett MTV generációs klip filmek. Bejáratott alkotó társa Denzel Washington lett. Szerencsére néha mikor Denzelt kicsit elereszti, ő legalább meglep minket pár igényes munkával (Belső ember, Amerikai Gengszter). Tekintve, hogy Tonynak megvan a maga közönsége, nem kell félteni. Mi azonban büszkén elhatároljuk magunkat ettől a közönségtől. Nem számítunk a visszatérésére és már lassan azzal is beérnék ha a Tűzben edzett férfihez hasonló „még nézhető” filmet alkotna.

Alex Proyas

Nem túl terjedelmes karriert tudhat maga mögött Alex Proyas, mégis kultusz rendezőként tartják számon számos közegben. Hogyan szerezte meg a titulust? Egyrészről egy sötét képregény adaptációval, a Hollóval. A nyugati bosszúfilmek egyik legkiemelkedőbb darabjával, amely magába foglalja mindazt amit szeretünk a 90es években, így méltán nevezhetjük korszakának egyik alapműjének. Másod részről a Dark Cityvel, ami – az addigra már – jellemzően Proyas-os képi világgal és hasonlóan nyomasztó történetével csak még magasabbra emelte a rendező csillagát. Nagyon erős atmoszféra, groteszk, noir-os képi világ- lett védjegye a rendezőnek. És ezek elhagyásával vesztette el jelentését is. Első kést akkor döfte a saját, és Asimov rajongóiba is amikor leforgatta Will Smith-el az Én, a Robot címmel fémjelzett kultusz gyalázást. A minden tekintetben színvonalon aluli film érthetetlen iparos munka volt a rendezőtől. Talán csak kellett a pénz, és azért csinálta - gondoltuk sokan. Ha így is van, akkor jó nagy adóssága lehet, mert visszatérés helyett leforgatta a jó ideje leharcolt Nicolas Cage-el a Knowing című filmet, ami végleges bizonyosságot adott a kételkedőknek is. Elkurvult. Azonban a visszatérés még remélhető az ő esetében.

Oliver Stone

Legnagyobb esőnk arról a bizonyos létráról Oliver Stone. A legendás kultusz rendező, aki mindig arccal rohant szembe politikával, vallással, irányzatokkal, nyíltan drogozott és alkoholizált, majd egy szép napon behódolt a rendszernek. Amikor valaki olyan filmeket tudhat magáénak mint A Szakasz, Tőzsdecápák, JFK, vagy Született Gyilkosok, Minden héten háború (csak hogy a legismertebbeket említsem) méltán örvendhet magas elvárásoknak minden filmjével kapcsolatban. Azonban amikor kiadta kezei közül a Commandante című dokumentumfilmjét, csalódottak voltak a rajongók. Fidel Castro-val készített riportja, egy farkát tövig behúzott riporternek mutatja be Stone-t, akinek már nincsenek bátor kérdései és nem megbotránkoztató kendőzetlen stílusával. Egy kellemes hangulatú, barátias beszélgetés lett, súlyos téma érintések kihagyásával. Ezt követően leforgatott magas költségvetésből egy Nagy Sándor filmet, ami valamennyi vonatkozásból szemlélve egyaránt csapnivaló lett. Itt mondhatni már kezdett beállni a gyász lelkünkben hogy elvesztettük Mr. Stone-t, de azt hiszem akkor öltött realitást az érzés amikor A World Trade Center patrióta maszlagját oda rakta elénk. (Nicholas Cage egy újabb rendező leáldozásában segédkezett...) Ezt egy George W. Bush film követte. Teljes prestige vesztés. Már épp temetni készültünk mikor a visszatérés reménye meg-meg csillant a Tőzsdecápák második részének érkezésével. Talán lehetne ez a nagy visszatérés... Talán... Minden esetre mi még – ha elkeseredetten is, de – reménykedünk.

Robert Rodriguez

Talán sohasem volt igazán jó rendező, de mindig összehozta baráti körével a filmjeit úgy hogy nagyon is élvezhetőek legyenek. Pálya kezdése példa értékű amatőr siker történet. El Mariachi, Desperadó, Alkonyattól pirkadatig egyaránt jó filmek és egyben egy ígéretes fejlődő folyamat követhető végig munkássága ezen szakaszán. Későbbiekben is lerakott még jó filmeket az asztalra mint Sin City, vagy Planet Terror de lássuk be, mindkét projektnél ott volt jó barátja, Quentin Tarantino. Mire ment nélküle? Volt egy Invázium, ami aranyos filmecske, de semmi több. Kémkölykök, na igen ez már nagyon is az övé volt. Aztán a második, és harmadik része is. Igénytelen primitív filmek a Teletabitól elszivacsosodott agyú gyerekeknek. Cápasrác és lávalány. Ez ennek az időszaknak a teljes kicsúcsosodása. Mondhatni fokozhatatlanul rossz. A Volt egyszer egy Mexikó (a Mariachi trilógia zárása) azonban pár kellemes jelenettől eltekintve szintén erőtlen lett, unalmas és sótlan. Nem hinném hogy igazából elveszítette volna a tehetségét. Szerintem neki kell az inspiráció, és az ő esetében az maga Tarantino. Gyakrabban kéne áthívnia a forgatásokra, abból csak jó sülne ki. Visszatérés esélyes-e? Nem igazán mert Csodakavics című új filmjével, egyértelműen folytatja ezt az elme buggyant nickelodeon gyerekfilm vonalat. De még bármi lehet.

Stephen Sommers

Kissrác korom nagy mozi élménye volt a Dzsungel Könyve. Akkor még nem ismertem Stephen Sommers nevét, mert csak évekkel rá a Múmia című filmmel ette be magát a tudatomba. Az egyik legjobb (ha nem a leg) kaland film ami valaha készült a mozi történelmében. Borzasztó magával ragadó látvány, zene, hangulat, humor, izgalom, misztikum, mesterien adagolva és arányosan elosztva. A második rész igazán jól sikerült lett volna, ha a CGI(Skorpió Király) nem lenne olyan mint egy Ps1-es játék szereplője, ezzel teljesen megfosztva a filmet az Időtálló-jelzőtől. Ez volt a rendező nagy aranykorszaka. Ezt egy Van Helsing követett, amit minden rajongó tűkön ülve várt, hogy aztán sírásra görbült szájjal hagyja el a mozitermet. Túl zsúfolt, régi sokat emlegetett filmes eszköztárának hibátlan arányait felrúgó film, unalmas volt, egyhangú, bárgyú és fárasztó. Kis hallgatás után előrukkolt a G.I.Joe-val, ami egy kellemesen bugyuta akció film lenne, ha más valaki rendezte volna. De tőle egy újabb mélyrepülésnek könyveltük el. Így a visszatérésre továbbra is várat. Bár az is lehet hogy annyi volt benne amennyi, és hiába várunk...

Barry Sonnenfeld

A nagy vígjáték rendező. A 90es évek emlékezetes fűszere volt Sonnenfeld. Addams Family, Men in Black, Szóljatok a köpcösnek! Ráadásul csinált egy szenzációs folytatást is az Addams Family 2. személyében. Kis lejtő indult útjára a nagyon stílusos ám annál kevésbé szórakoztatóra sikerült Wild Wild West-el. Egy nagyon vicces de abszolúte ujjgyakorlat Totál Káosz, egy eléggé kevéssé sikerült Men in Black folytatás és a Rumlis Vakáció, ami már szintúgy a videótékás bekuckózásnak a nyoma. Sok tv-s produkcióba vállalt munkát, és betervezett egy Men In Black 3-at is, ami az előző rész tükrében nem egyértelmű ígéret a visszatérésre, de még akármi lehet... Róla még közel sem mondtunk le, de ideje lenne valami nagyot durrantania.

Francis Lawrence

Ő az aki kilóghat a sorból, tekintve hogy nagyon rövid játékfilmes munkássággot tudhat maga mögött (előtte klipeket csinált). Az egyetlen munkája a múltban a Constantine című képregény adaptáció volt Keanu Reeves-el. Ám olyan fantasztikus érzékkel ültette át múltjából a vizuális ötleteit hogy egy igazán egyedi magával ragadó stilizáltan cool filmet tudott letenni az asztalra. Amolyan ifjú generációs Alex Proyas-t láttunk benne. Nagyon jó példája volt a klip rendezőből nagy játékfilmes paradigma váltás sikerességének Tarsem Singh (A sejt, A zuhanás) és David Fincher (Harcosok Klubja, Játsz/ma) mellett. Ám ellenben utóbbi két társával, ő egyből fel is adta egyediségét már a második filmjével, az Én, a Legendával.A film szórakoztató egészen az első feléig, onnantól egyenletes zuhanó repülést hajt végre a banális végkifejletig. Igazán csúcspontja végig nincs, pláne nem megkapó hangulata, vagy atmoszférája. Amolyan odarakott dolgozat. Amilyet egy iparostól elvártunk volna, de nem egy fiatal tehetségtől. Nagy csalódás volt, ezért reméljük idővel visszatér önmagához. Nem írjuk le ilyen rövid munkássággal, továbbra is bízunk benne, de a listán akartuk tudni a nevét, mert nagyon csúnya színvonal esésnek érezzük a két filmet egymás után.

John Carpenter

A kultikus trash rendező máig aktív ha munkáról van szó. Frissítés kép hogy mi mindent tett le az asztalra: Halloween, A köd, Menekülés New York-ból, A dolog, Christine, Nagy balhé Kis Kínában. Ezen filmek valamennyi darabja vitatható remekmű, mert inkább nagyon karakteres kúlt filmek mintsem igazán nagyszerű alkotásai a film történelemnek. Bár tenném hozzá A Dolog című film, véleményem szerint egy nagyszerű horror, a műfaj egyik legjobb alkotása is egyben. A mester töretlen hírnevét elsőnek A Menekülés L.A.-ból törte meg, ami csalódást okozott a rajongók körében is( akik azért alapvetően tisztelet tudóan elvakultak a mesterrel szemben). Ezt a Vámpírok című film követte, ami véleményem szerint az egyik legelhibázottabb film a mozitörténelemben. Amolyan tipikus szombat délután a déli napsugártól reluxa csíkos tv képernyőjén elkapott Rtl Klubos matiné film színvonalát karcolja. A Mars Szellemei, könnyed eleganciával folytatja a mester kései de reméljük koránt sem kiforrottnak szánt vonalát. Jelenleg három projecten is dolgozik hogy visszatérjen közönségéhez. Az hogy ez a visszatérés mennyire fog ismételten fájni, majd meglátjuk.

Antal Nimród

Csakhogy legyen egy magyar is. Az ő esetében sok érvet fel tudunk hozni a lapos kúszás magyarázataként. Le kell adnia a kötelező iparos munkákat hogy érdemben, és szabadságban alkothasson. Reméljük így lesz, mivel első hazai terepen forgatott filmje, a Kontroll egy nagyszerű alkotás volt. Fekete humorral, thriller elemekkel, és megkapóan egyedi techno látvánnyal. Azon kevés magyar film közt van amire méltán büszkék lehetünk. Ezt követően Amerikában folytatta karrierjét és megrendezte az Elhagyott szoba című félre sikerült tucat thrillert. A teljes mértékben fantáziátlan történet, legalább néhol stílusos csomagolást kapott. Azonban az ezt követő Szállítmányról már ez sem mondható el. Ennél semmilyenebb és tucatabb egy film, nem is lehetne. Leselejtezett színészek egy videótékák legalsó polcára készített filmben. De majd most jön a Predators. Ezt mondjuk és így is akarjuk tudni, hogy ez most egy kimutató alkotás lesz a gödörből. Mert szentül hiszem hogy nem az ő hibája hogy nem kap szabad kezet, de még pár ilyen futószalag munka és már senki sem lesz kiváncsi arra hogy mit is tud valójában. Minden esetre mi várjuk a Predators-t és nagyon bízunk benne.

Nem pusztán hirtelen haragból elkövetett listánk szereplői, dühös elégedetlenségünket hivatottak magukon viselni. Fent tartjuk a szubjektivitás hatalmát, és nem kívánjuk azt állítani hogy ők estek legmesszebb a bilitől. Ezek a mi traumáink. Szeretnénk titeket is ösztönözni arra hogy kiadjátok magatokból ami mélyen nyom. Ki az akivel régóta nem vagytok megelégedve, mert saját színvonalát múlja alul sport szerű szorgalommal halmozott hibáival.Nálatok kik tapossák a dobogót?!